Bemutatkozás

Bögi Klára vagyok.


Ha röviden kellene bemutatkoznom, valószínűleg bajban lennék. 

Jógaoktató vagyok, masszázsterapeuta, life coach, asztrológiával is foglalkozom - úgy cirka 15 éves korom óta - , énekelek, írok verseket, nalpót-novellát – és voltam már vállalkozó, pubtulajdonos, biztonsági őr és még ki tudja, mi minden. 

Szóval talán egyszerűbb azt mondani: Bögi Klára vagyok. 

Ez az oldal egy kicsit arról szól, hogyan lettem azzá, aki ma vagyok.


Magyarország – az első fejezetek.


Magyarországon több mint tíz éven keresztül vezettem a saját vállalkozásaimat, három különböző helyszínen. 

Ezek az évek rengeteget tanítottak az emberekről, a munkáról, a felelősségről, a kitartásról – és persze saját magamról is.

Közben többféle területen is kipróbáltam magam. Jógaoktató és masszázsterapeuta lettem, miközben olyan munkát is végeztem, amire talán kevesen számítanának: egy időben biztonsági őrként dolgoztam, Budapest egy-két impozáns épületében. 

Az élet valahogy mindig gondoskodott róla, hogy ne legyen unalmas.

2016 – amikor minden megváltozott.


2016-ban felszálltam egy Larnacára tartó repülőgépre. Nem egyszerűen egy repülőút volt. Ezzel kezdődött az életem egy új fejezete. Ciprusra költöztem, és nagyjából másfél évig ott éltem. Új hely, új emberek, új tapasztalatok – és egy újabb lehetőség arra, hogy egy kicsit más szemszögből lássam saját magamat és az életemet. Vannak pillanatok, amelyekről csak évekkel később derül ki, hogy valójában mennyire fontosak voltak.

Forrás: https://clarartcoach.hu/rolam/

Bemutatkozás

Egyesült Királyság 


Ciprus után az Egyesült Királyság következett, ahol az elmúlt tíz évemet töltöttem. 

Új ország, új élet, új kihívások. És persze újabb történetek. Az Egyesült Királyságban töltött évek alatt is sokféle munkával, emberrel és élethelyzettel találkoztam. 

Ezek a tapasztalatok tovább formáltak, és sok mindent hozzáadtak ahhoz, ahogyan ma az emberekhez, az élethez és a változásokhoz viszonyulok.

The Ducks Nuts – egy emlék, ami megmarad.


Az egyik legjobb, legszuperebb dolog, amit életemben csináltam. 

A The Ducks Nuts története külön fejezetet érdemel. Pontosan négy évig voltunk a pub tulajdonosai és üzemeltetői. 

Rengeteg munka, rengeteg ember, rengeteg kiskutya, rengeteg történet és még több emlék kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Aztán eljött az a pont, amikor a Párom úgy döntött, hogy bezárjuk. 

Ahogy ő fogalmazott: elfáradt. És persze most már szeretné élvezni a nyugdíjas éveit.

Én pedig úgy gondoltam, hogy a Ducks Nuts történetét nem szeretném egyszerűen lezárni és elfelejteni. Ezért ezen a weboldalon külön helyet kap. 

A Doggy Wall of Fame képei is megmaradnak – igaz, már nem a falon, hanem egy nagy fotóalbumban.

Ezekből hamarosan itt is látható lesz egy válogatás. Mert vannak helyek, időszakok és emberek, amelyeket nem szeretnénk magunk mögött hagyni. Csak magunkkal visszük őket.


És mi jön most? 


Talán ez a legérdekesebb rész. Valahol azt olvastam egyszer, hogy az ember élete tízéves ciklusokból áll. Nem tudom, hogy valóban így van-e, de az én életemre nézve furcsán sokszor igaznak tűnik. 

Most ismét egy új fejezet kezdődött. És ahogy korábban, most sem tudom pontosan, hová vezet. De azt már tudom, hogy szeretem az új fejezeteket. 

Ez a weboldal is ennek az új időszaknak a része. Itt kap helyet mindaz, amivel jelenleg foglalkozom – és talán néhány olyan dolog is, amiről még én sem tudom, hogy egyszer majd fontos lesz.

Több mint egy bemutatkozás 


 Nem szeretném ezt az oldalt hagyományos önéletrajzzá alakítani. Nem gondolom, hogy az embert néhány dátum, munkahely és végzettség alapján igazán meg lehet ismerni. 

Sokkal inkább azokból a történetekből, döntésekből, találkozásokból, változásokból és néha bizony elég furcsa kitérőkből áll össze, amelyek az út során történnek velünk. Én pedig elég sok kitérőt tettem. Ha kíváncsi vagy rájuk, nézz körül az oldalon. 

Az egyes menüpontokban részletesebben is megtalálod, mivel foglalkozom, hogyan dolgozom, és milyen szolgáltatásokat kínálok. A többi pedig majd alakul. Mint mindig.

 Üdv, Klári